Mi a különbség a "munkám van" illetve "egy nagy üzlet felépítése" között?
Mostanában sokat beszélünk a vállalkozásról. Az igazat megvallva ez a kifejezés túl van használva, és olyan sok jelentés kapcsolódik hozzá, hogy az már -már zavaró, amikor az emberek kiejtik a szájukon. Egyrészről vannak olyan emberek, mint a mindjárt-elnökké-váló Donald Trump (2017 január 20, azaz holnap), aki sok üzleti vállalkozást indított, és sok milliárd dollárnyi eszközzel rendelkezik. Másrészről vannak olyan fiatal vállalkozók, akik “melléküzletekkel” próbálnak valami plusz pénzt szerezni, illetve olyan szabadúszók és tanácsadók, akik kis számú ügyfelet látnak el tanácsokkal.
Szerencsétlen módon mindkét típusra egy szót használunk: vállalkozó (entrepreneur).
Mi itt a Gazdag Papánál a CASHFLOW négyszög segítségével mindig kihangsúlyozzuk a különbséget a valódi vállalkozók és azok között, akik ön-alkalmazók.
A négyszög bal oldalán vannak az alkalmazottak és az ön-alkalmazók. Bár az ön-alkalmazók szeretik magukat vállalkozónak nevezni, nem azok. Nincsenek üzlet birtokában. Munkahelyük van. Nem alkalmaznak embereket és csak a saját kapacitásukat használják fel. Ha nem dolgoznak, akkor nem keresnek pénzt. Megvan az esély, hogy valódi vállalkozók legyenek? Persze, csak még nem tartanak ott.
A négyszög jobb oldalán vannak azok, akik birtokolnak üzletet. Ők a valódi vállalkozók, akik felépítették, és attól függetlenül keresnek pénzt, hogy dolgoznak vagy sem. Alkalmaznak embereket, vagy olyan rendszert építettek fel, amely automatizálta munkájukat vagy értékesítésüket, és ha számba veszik üzleti volumenüket, az magasan meghaladja saját kapacitásukat.
Ezt olvasva talán most jössz rá, hogy önalkalmazó vagy. Ha megvan benned a vágy, hogy a négyszög bal oldaláról a jobb oldalára kerülj, akkor itt találsz öt tulajdonságot amire szükséged van ahhoz, hogy kilépj a "munkám van" helyzetből a "elkezdem egy üzlet birtoklását" helyzetbe.
1) Ellenkezz!
Szerintem (cgzoli): Kérdőjelezz meg mindent!
A vállalkozóvá válás ilyen-olyan módon egy kicsit ellenkezős dolog. Sok barát és családtag egyszerrűen nem érti, nem fogja fel. Miért akarsz Te vállalkozni, ha ha lehetne egy "biztos és biztonságos" munkahelyed? Természetesen azok, akiket kirúgtak vagy leváltottak, azok már érzik, hogy az alkalmazotti lét se nem biztos, se nem biztonságos.
Szóval megvan az az ellenkezési szint, amire minden vállalkozónak szüksége van, hogy ne csak egyszerűen kilépjen a munkaerőpiacról és a csináljon valami vállalkozást, hogy sikeres legyen. A vállalkozókra úgy tekint nagyon sok ember, mint egy "bomlasztóra". Például az Über szétbomlasztotta a taxiipart. Az Über alapítói ránéztek erre a régóta működő iparágra, és azt mondták, hogy lehetne jobban csinálni. Ez egy ellenkezési tett volt. És kockázatos. De barátilag nézve is megérte. (cgzoli: üdvözlöm a pesti taxisokat a 280 Ft/km baromságukkal)
Egyszerűbben megfogalmazva az eredményes vállalkozók nem fogadjál el a status quot. Kérdéseket tesznek fel, amelyek kihívást jelentenek a régóta rögzült feltételezésekre. És profitálnak a válaszokból - ha jókat kapnak.
2) Ne húzz határt munkád és szórakozásod közé!
Kitalálod? Elkezdeni egy üzletet és sikerre vinni sok munkába és energiába kerül. Azonban sok vállalkozó ezt nem találja elrettentőnek.
A legtöbb alkalmazott alig várja a hétvégét vagy a szabadságát. Úgy tekintenek munkájukra, mint ami az útjában van annak, amit valójában szeretnének.
A legtöbb vállalkozónak ezzel ellentétes a gondja. Dolgoznak és dolgoznak, ami gyakran az egészségük rovására megy (cgzoli: az alkalmazottak egészségére sincs jó hatással a munka :) ) Miért? Mert nem érzékelik a határt a munka és a kikapcsolódás között. Számukra a munkájuk a kikapcsolódás. Mi a kihívás? Egyensúlyt teremteni az étkezésben, az edzésben és a partnerkapcsolatban.
De a tény megmarad: ha nem vagy hajlandó sokat dolgozni - és még élvezni is - akkor nehéz időket fogsz átélni a siker felé vezető úton.
3) Mintákban gondolkozz, és ne a részletekben!
A kedvenc Steve Jobs sztorijaim közül az egyik: Amikor kezdték csinálni az IMovie-t, akkor az Apple csapatnak volt egy fontos találkozója Jobs-szal. Összeraktak egy halom tervet és folyamatot, hogy megosszák vele. Minden részlet a kezük ügyében volt. Jobs bement a terembe, nem érdekelték a részletek, és odament a fehér táblához. Felvázolta egy videólejátszó rajzát. Lerajzolta azt is, hogyan nézzen ki egy video file. Aztán lerajzolt egy nyilat, azt bemutatva, a felhasználó hogyan tudja áthúzni a videófájlt a lejátszóra. "Ez az, amit meg kell csinálnunk" - mondta.
Steve Jobs előre látta annak a mintáját, mit is akarnak valójában a felhasználók az Apple-tól. Tudatában volt annak a mintának, milyen a felhasználó viselkedése, mit kell az Apple-nak megalkotnia, ellentétben a status quo-val. Nem engedte, hogy elragadják a részletek. Inkább a víziót használta jövőképnek mint a részleteket. A sikeres vállalkozók ugyanígy járnak el.
4) Viselkedj úgy, mint egy ügyvezető igazgató!
A profi sportban az ügyvezető igazgató szedi össze a csapatot. Aztán az edző vezeti őket sikerre. Az ügyvezető igazgató fő feladata a sikeres csapat összeállítása. Ha rossz munkát végzett akkor veszt a csapat attól függetlenül, hogy milyen jó az edző.
Az üzleti világban a vállalkozóknak ügyvezető igazgatónak kell lenniük, nem edzőnek. Ahelyett, hogy igazgatja az embereket inkább meg kell találja a tehetségeket, és rábízni egy managerre aki látja a jövőképet.
Ahogy a Gazdag papa tanította, az üzlet és az élet csapatjáték. Csapat nélkül kudarcra vagy ítélve. Gyakran a vállalkozó a legkevésbé intelligens a teremben, kivéve egy tekintetben: zseniálisan találja meg a tehetségeket. Gyakorlatilag ha nem te vagy a teremben a leghülyébb, akkor valószínűleg valamit rosszul csinálsz.
5) Legyenek magasztosabb céljaid!
Végül, talán a legfontosabbat: Magasztosabb céllal rendelkezz, mint egyszerűen csak sok pénzt csinálsz. Amikor az idők rosszra fordulnak, amikor nem látod azt a sikert amit elképzeltél, akkor majdnem lehetetlen átvészelni ezt az időszakot, ha csak a pénzre koncentrálsz. De ha magasztosabb céllal rendelkezel, akkor jó eséllyel átverekszed magad az akadályokon.
A Gazdag Papánál az a célunk, hogy az emberiség pénzügyi jóérzését emeljük. Ezt az oktatáson keresztül tesszük meg. És igen, jól keresünk rajta. De ha csak a pénzért csinálnánk, akkor nem sikerült volna. Semmi sem véletlen.