"Felejtsd el a múltadat, bocsáss meg magadnak és indulj el újra"
Michael Ray Newman
Ünnepem a bátorségért, a függetlenségért
Én ezt ünneplem. Hogy fellázadtak hőseink a zsarnokság ellen. Elég bátrak voltak, hogy harcba szálljanak a függetlenségért. Ahogy nekünk is kell. Nekünk is bátraknak kell lennünk, és harcolnunk kell. Harcolnunk kell magunkkal, a környezetünkkel, hogy függetlenek maradhassunk. Magunkkal ezért kell harcolnunk, mert a legtöbb korlátunkat mi saját magunk állítottuk fel. Mentálisan. Harcolnunk kell környezetünkkel. Mert elvárásokat fogalmaznak meg irányunkban, aminek mi NEM óhajtunk megfelelni. Harcolunk, hogy függetlenek legyünk. A függetlenség ebben az értelemben a függés hiányát jelenti. Függetlenség a környezeti hatásoktól és más emberektől.
Rengeteget írtak össze a pozitív lelki beállítottságról. Sok olyasmit is, aminek nem sok köze van a valósághoz. Nagyon lelkesítő az egész, csak egy idő után hinni kezdesz abban, hogy a pozitív beállítottság önmagában is megváltoztat dolgokat.
Nem változtat meg.
A pozitív beállítottság nem azt jelenti, hogy bárgyún mosolyogsz, miközben minden recseg-ropog körülötted. Nem jelenti, hogy figyelmen kívül hagyhatsz súlyos bajokat, és meggyőzöd magad arról, hogy minden rendben van akkor, amikor semmi sincs rendben. A pozitív beállítottság azt jelenti, hogy világosan és tárgyilagosan ítéled meg a helyzetet, és megfelelően reagálsz rá.
Szellemi tunyaság azt képzelni, hogy ha mindenki szert tesz a pozitív beállítottságra, akkor a világ problémái egycsapásra megoldódnak. Nem hiszem, hogy olyan gond mint az éhínség, megoldható lelki gimnasztikával. Pedig vannak, akik így képzelik. Baromság, naivitás, vakhit, eltávolodás a világtól, tragikus. A világ gondjai nagyon valóságosak, és nem tűnnek el csak azért, mert az emberek megtanulnak bizonyos módon gondolkodni és érezni.
Problémákat csak cselekvés, teljesítmény oldhat meg. A beállítottság képtelen erre.
A beállítottság önmagában semmit sem tud megváltoztatni ott kint az élet küzdőterén. Ott teljesítményt várnak el Tőled! A pozitív lelki beállítottság kifejlesztése és fenntartása nem egy önmagáért való cél, ám fontos lépés, hogy eredményesen birkózz meg a feladatokkal és kiválóan teljesíts!
Békés vasárnapot mindenkinek, nem terhelem az agyat feleslegesnek tűnő információkkal. A hétvége a pihenésé. Együnk. Inni úgyis ittunk eleget a hétvégén :)
1 kg füstölt csülök, fél kg burgonya, másfél kg savanyú káposzta, fél l fehérbor, 4 dl tejföl, töröttbors. ć
"A csülköket vízben nagyon puhára főzzük, kicsontozzuk, felszeleteljük. A megtisztított burgonyát kockákra vágva a fazék aljára tesszük. Erre kerül egy réteg csülökhús, majd egy réteg káposzta. Ezt addig ismételjük, amíg el nem fogy. Mindezt felöntjük borral, megborsozzuk és lassú tűzön, keverés nélkül, kb. 2 órán át főzzük. Tálalás előtt tejfölözzük."
Futás hatására nem csak az aerob állóképesség nő, hanem számos anyagcsere- (vérzsír-paraméterek kedvező változása, cukortolerancia, etc.), légzőszervi, kiválasztórendszeri, hormonális és idegrendszeri változás is bekövetkezik. Az agy endorfin hormont szabadít fel, amely boldogságérzetet vált ki.
Létrejöttét a futás kezdetétől számított 35-45. percre teszik, amely a futás abbahagyását követően még egy ideig – akár órákig is - megmarad. Javul a stresszhelyzet-megoldó- és a monotónia tűrő képesség is, mely tulajdonságokra vitathatatlanul nagy szükség van a rohanó mindennapokban. A testről alkotott kép is javul, amely befolyásolja énképünket és a világhoz fűződő kapcsolatunkat.
A négy belső energiaállapot az emberi érzelmek és idegrendszer leegyszerűsített megfelelője. Egyfajta modell, és mint minden modell, ez is a valóság leegyszerűsítése. A freudi id, ego és szuperegótól kezdve, a behaviorista ingereken és válaszokon át a jungi őstípusokig bezárólag minden ilyen - leegyszerűsítés.
Természetesen ennek is mint minden másnak, evolúciós gyökerei vannak. Evolúciós szempontból az emberi agy 3 fontos fejlődési szakaszon ment keresztül. Az első a Reptilian complex vagyis a hüllő agy kialakulása, a második a limbikus rendszer kialakulása, a harmadik pedig a Neocortex kialakulása volt.
A Reptilian complex vagyis ” hüllő agy” az emberi agy legősibb része, ez felelős az ösztöneinkért. Ide égtek be a túléléshez szükséges viselkedési mechanizmusok. A működését leginkább feltüzelő és elősegítő hormon a tesztoszteron.
A limbikus rendszer, “az ősagy” fő feladata a szabályozás. Sok más egyéb funkció mellett, az érzelmek, a tanulás, a hormonális funkciók, jutalom, öröm érzet, szexuális magatartás. Mondhatnánk úgy is hogy ez az agy érzelem központja. Azért nevezik limbikus rendszernek, mert a hüllőagy és a neocortex KÖZÖTT található. Eme rendszer része a hypotalamus, ami az agy élvezeti és fájdalomközpontja.
A neocortex “új agykéreg” az agy legkésőbb kifejlődött része. Ez az agy kognitív központja. A gondolkodásért felelős. A hormon ami stimulálja a működését nem más mint az oxitocin vagy ismertebb nevén az örömhormon.
Az agykéregből és a testből jövő jelek keresztülmennek a limbikus rendszeren, amely közvetlenül irányítja a szervezet vegetatív idegrendszerét, vagyis az automatikus folyamatokat mint a légzés, az emésztés, a szívverés, a vérellátás, az arcizmok működése (mimika). Ezért van, hogy az érzelmek hatással vannak a pulzusra, a légzésre és az arckifejezésre.
Az agy részei (hüllőagy, limbikus rendszer, neocortex) vegyületek segítségével kommunikálnak egymással és a szervezet más részeivel. Ezek az anyagok két csoportba sorolhatók. Az egyiket a neurotranszmitterek, a másikat a hormonok alkotják. A neurotranszmitterek közvetítenek at idegsejtek között. Bizonyos sejtek csak meghatározott neurotranszmitterekre reagálnak. A neurotranszmitterek csakis az idegrendszeren belül fejtik ki hatásukat. Vannak hormonok, amelyek hasonló módon hatnak (üzeneteket közvetítenek), de ez a véráramon keresztül történik. Bizonyos vegyületek, mint pl. a noradrenalin, egyszerre hormon és neurotranszmitter is.
Érzelmi állapotunkat több tucat ilyen vegyület központi idegrendszeren belüli egyensúlya határozza meg. Ezek közül leginkább az adrenalint, a noradrenalint, a dopamint, a serotonint és acetylcholint tanulmányozták. Sok éven át úgy képzelték, hogy ez az egyensúly nem befolyásolható akaratlagosan, vagyis ki vagyunk szolgáltatva érzelmeink kénye-kedvének. Aztán felfedezték, hogy a vegyi egyensúly különböző anyagokkal befolyásolható. Az emberek már évtizedek óta ismerték ezeket a drogokat (a morfiumtól, a kokaintól a barbiturát-származékokon át az amphetaminokig, a mai party drogokig. Ezek mind vegyületek, amelyek beleavatkoznak az agy vegyi folyamataiba). A legtöbb hangulatmódosító drog hatása azon alapszik, hogy megváltoztatja a neurotranszmitterek működését. Például úgy, hogy blokkolja a receptorhoz kötődést a szinapszisokon keresztül, vagy katalizálja nagyobb mennyiségű neurotranszmitter szintézisét a szervezetben.
A legújabb kutatások (később ebbe is beleugrunk) kiderítették, hogy szervezetünk vegyi egyensúlyát sokféle módon befolyásolhatjuk. Kiderült, hogy olyan egyszerű valami, mint a grimasz, megnöveli az adrenalin koncentrációját és csökkenti a serotininét, előidézve a félelem fizikailag is érezhető szimptómáit (pulzusnövekedés, ziháló légzés, lelassult emésztés stb.) Egy szénhidrátokban gazdag reggeli megnöveli a vérben a levő tryptophan koncentrációját, ami a maga részéről megnöveli a serotonin mennyiségét, amitól lazábbnak érzed magad.
Amit a lelki állóképesség cikkeiben taglalunk az nem más, mint a tudomány által felfedezett hatásmechanizmusok kipróbált és bevált technikáinak alkalmazása.
Hogyan tudj mindig a pozitív oldalon maradni........
Hogy ne kapjál gyomorideget előre......
Hogy tudd magadat az aktív és passzív negatív állapotból TUDATOSAN kivakarni.
Hogy tudd a másik, aktív illetve passzív negatívban levő személy állapotát megismerni, és idejében faképnél hagyni.
Hogy szaporázd az aktív pozitív állapotodat, mert ez meghozza a FLOW élményt.
Ezért vedd magad körül pozítv emberekkel, mert azok pozitív hatást gyakorolnak szervezetedre.
"A fegyelem nem más, mint megtenni azt, amit kell, annak ellenére hogy nem akarod megtenni"
Mi a brutalitás? Nem az hogy megütnek. Nem az, hogy leugatnak, megaláznak. Nem az, hogy beszólnak, leüvöltenek, elítélnek, leszólnak, nem, nem az. A brutalitás az, amikor nagy levegőt veszel, és kilépsz. Kilépsz. Kilépsz például 4000 m magasban egy repülőgép ajtaján. De ez egyszerű ahhoz képest, amikor kilépsz a bérből, fizetésből, koktélkeverésből, aktatologatásból, alkalmazotti stb.......létből. Ez egy ujjászületés. Újjászületés, visszatérés önnön eredeti ősi valódba.
Fegyelem. Igen, fegyelem. Mi is az valójában? Nem az, amit rádkényszerítenek, és próbálsz kényszeresen megfelelni. A fegyelem pedig brutalitás. mert Te és a fegyelem egy. Ha tudod oké, ha nem akkor gáz. Mert ha ki akarsz lépni az alkalmazotti létből, akkor kőkemény önfegyelmezést kell alkalmaznod. Nem lesz főnököd, csak egy. Saját magad. Én vagyok a saját magam főnöke, és ez a tény maga a brutalitás, mert saját magamat kell fegyelmeznem. Tanulható. Kőkemény. Miért is? Mert ha valami mellett letetted a voksodat, meghatároztál egy célt akkor a mindennapi szisztematikus feladatmegoldásaid vezetnek felé. És ehhez fegyelem kell. Fegyelem. Lelki állóképesség. És ez brutális. Egyben gyönyörű, és a világ legszebb kihívása. Hogy megfelelj saját magadnak. Nem másnak. Saját magadnak. Hogy emelt fővel állj magad elé, hogy megtettem, amit meg kellett tennem. És megteszem továbbra is. Magamért. Nem érted. Nem érted? Magamért. Hogy elmondhassam: igen, jó vagyok. Igen, én én vagyok. Te Te vagy. Én úgy fogadlak el, ahogy Te vagy. Te fogadj el úgy, ahogy én vagyok. Magamat csapnám be ha téged csapnálak be. És ez a fegyelem. Tulajdonképpen egyszerű. Mindig igazat mondj, szíved szerint cselekdjél, és tedd meg, amit meg kell tenni.
Szabadság az önnállóság? Az, végtelen szabadság. De végtelen öröm, ha a Magad által szabott határokat betartod. És ez az igazi vállalkozói lét. Szabadság, a magad fegyelmével. Hogy mutass példát. Nyugi, sokak sokféleképpen értelmezik. Az Ő dolguk....... ne gondolkozz ki mit mond. Nem nekik kell megfelelni. Saját magadnak, Senki másnak, csak saját magadnak. Hogy ha 40 évvel múlva magad elé kell állnod és számot kell adni 40 évvel ezelőtti álmaidról, akkor elmondhasd hogy nem volt elég értelmem ahhoz, hogy felfogjam, milyen csodálatos jövő előtt állok, és túlszárnyaltam legmerészebb álmaimat is.
Én is kiléptem a fényre. A gép ajtaján is. És ez nem a bizonytalanság, hanem maga a gyönyörűség. A kihívásaival és áldásaival együtt. És tudom, hogy ehhez fegyelem kell, ez ezzel jár. Ha ennek ez az ára, ám legyen. Ha te is felfogod, és megfizeted az árat, akkor az élet úgy honorálja, amit legmerészebb álmaidban sem mertél álmodni.......