Önismeret, motiváció, vállalkozás, fókusz.

Önismeret, motiváció, vállalkozás, fókusz.

A tehetségkutatásról........

2017. január 16. - Czégé Zoltán

woman-happiness-sunrise-silhouette-40192.jpg

Keressünk kapcsolatot az egyéni és vállalati gondolkodásmód között: Pl. 2001-ben padlót fogott az USA legnagyobb reménysége, az Enron vállalat. Szakértők szerint mert rögeszméjévé vált a tehetség. Igaz, hogy a szervezetek tehetséges emberek alkalmazásával válnak sikeresebbé. Az Enron kizárólag jó nevű egyetemekről toborozta munkatársait. Nagy fizetést adott nekik. Ez sem baj. A hiba ott volt, hogy annyira vallásos szemlélettel vallotta a tehetségbe vetett hitet, hogy a kialakult vállalati kultúrában a dolgozók kényszeresen igyekeztek kivételesen tehetségesnek mutatkozni,  hogy ezzel az Enron a munkatársait a rögzült szemléletmódba hajszolta. A rögzült szemléletmód nem teszi elviselhetővé a hibákat. Ezzel szemben a fejlődési szemlélet elfogadja azt, ha az növeli a tapasztalatot, és a cél elérése érdekében ki lett próbálva egy út, ami nem jött össze. Van másik. A rögzültek NEM tanulnak saját hibáikból. A fejlődésiek IGEN.

A tehetség mozgatja a tőkét. De a tehetség semmi szorgalom és célok nélkül. Aki otthon ragadt az nem rúg bele az utcán egy lehetőségbe. A tehetség megtalálja a lehetőséget, és ki is használja azt. Mindenki tehetséges - valamiben. Fontos a felismerés: TE miben vagy tehetséges? És ez egy őszinte számvetés. Egy könyvelő elégedett egy szervezetben, ami biztonságot nyújt, ahol pontosan, precízen végezheti munkáját, és elismerik azt. Akiben más tehetség lapul, szedje elő. A vállalatok tehetséges embereket keresnek - de sajnos ők se nagyon tudják hogyan kellene. Mert ha találnak egy tehetséges embert nagy nehezen, akkor sokszor (túl sokszor) igyekeznek beleilleszteni egy merev vállalati struktúra merev feltételrendszerébe. És valójában sok vezető FÉL az ambiciózus, tehetséges emberektől! 

Nagy cégek rendelkeznek 'talent management' programokkal. Kinevelem a jövőm munkatársait. Ha olyan a tehetséged, akkor ott a helyed. De ha valahol felmerül benned a kérdés: 'Mit keresek itt?', akkor valóban, mit is keresel ott? És a tehetség kimunkálása fontos dolog. Tapasztalni, agresszív módon hallgatva figyelni, kutatni a szakterületeden, megalkotni saját kék óceánodat, és menni azon az úton, ami a célod felé visz. Legyen az bármi. De nem baj ha legális :)

De a kínálati oldalon is hiba van. Szinte nem találni nagy szaktudással rendelkező, tapasztalatot gyűjteni akaró, nagy munkabírású és elkötelezettséget érezni képes munkavállalót. De tényleg. Pedig normális szervezetben hatalmas jövő előtt állnak. Most Kiyosakit nem hozom ide..... pedig tapasztalatot KELL gyűjteni valahol!

És ne féljetek: ha valamit meg akarsz csinálni, már a kisebbséghez tartozol (lesz is olyan visszahúzó vonzás, mint annak a rendje!). Ha elkötelezed magad, csinálod és hajlandó vagy benne tanulni, végigmenni az úton (ami a Tied), teszel bele energiát, akkor minimálisra csökkented a bukás kockázatát.

Van egy film, az "American Graffiti", George Lucas első alkotása. Meglehetősen eredményes volt (mert ugye a tehetség mozgatja a tőkét), a majd  800.000 USD gyártási költséggel áll szemben több mint 200 millió USD bevétel. A hatvanas években játszódik (még nem kosztümös). Ha valaki veszi a fáradtságot és előbányássza valahonnan, akkor talán megérzi azt az üzenetet, hogy a fenti film hogyan kapcsolódik ehhez a blogbejegyzéshez. Mert kapcsolódik. Akit érdekel a játék, hajrá!

Ragyogj Csillagom!

Mind games ........

bocsika.jpg

MINDEN  fejben dől el. De minden. És miért a cím "mind games"? Ezért. Erről szól a pszichokibernetika, erről szól a szombat reggel feldobott Napoleon Hill könyv. Semmi sem létezik, ami nem egy ember agyában született volna meg. SEMMI! Tárgy, esemény, történés, személy, vállalkozás. És minden ma létező is így született meg - először gondolatban. Nem kezdek el példákat sorolni, millió van! Ezért fontos a célállítás. Ismerni a költségvetési opciókat. Mi a különbség a rögzült és a fejlődési szemlélet között. És ha ezeket összerakod akkor felültél egy olyan folyamatra ami úgy visz előre, hogy el sem tudod képzelni. Hogy lehet elbukni? Ha kiszállsz a játékból. Nem közhely: Az nyer, aki nem száll ki a játékból. Aki gyenge az kiszáll - mondják az angyalok. És így van. Against all odds - ne foglalkozz azzal mik az esélyeid. Úgyis mindig azt hallja az ember, ha megosztjuk terveinket, hogy miért fogod elbukni. De Te csak csináld. Idézek: "Nem tudhatod mik az esélyeid, ameddig bele nem vágsz a játékba. Minden megtörténhet, ez a hurrikánok birodalma" - Robert Redford volt a főszereplő (Havanna).

Hogy Kosturicát idézzem: "This is beginning of a beautiful friendship. Na akkor barátom igyunk erre egy pálinkát!"

Szervezetfejlesztés komolytalanul

vallalkozasoktulajdonosiszerkezete.JPG

Az fenti ábra semmit nem mondd, de pont ez a célja. Egyszerű okoknál fogva: mindenki azt hiszi, ért a szervezetfejlesztéshez. Ja, meg a focihoz is. Kevesebben vannak akik nem ennyire magabiztosak. Akik meg VALÓBAN értenek hozzá azokat meg a hideg rázza miket követnek el mások, hogyan kell hazavágni egy szervezetet.

A szervezetfejlesztés két emberrel kezdődik. Barát-barátnő, férj-feleség, főnök-beosztott stb. Mert két ember egymás mellett már szervezet. És kezdődik: felelősségi területek, munkamegosztás, ki mit mikor meddig hogyan csinál(jon). És a konszenzus az, ami vágyálom. Mindent megbeszélni, mert az hogy Te mit gondolsz rólam, az lehet pont olyan hülyeség mint amit én gondolok Rólad. Két embernél már óhatatlan az alá/fölérendeltség kérdése és félreértése. Ezért fontos (lenne) a kommunikáció. Ebben nem vagyunk jók.

Tehát ha két ember esetében is esik/kel egy kapcsolat, mitől lenne jobb a helyzet ha hét munkatárs dolgozik együtt? A vezető elvárásai a munkatársak felé pontosan ismertek? Pontosan kommunikálva? Legyeztetve? És a hét munkatárs egymás mellett? Változó élethelyzetekkel (naponta), változó problémákkal (kikapott a Fradi, elköltözött a műkörmösöm, basszus jön hozzánk az apósom/anyósom stb.). És ebben a helyzetben menedzselj. Nagyon sokan a tudatlanság mosolyával arcukon csinálják, és nem veszik észre, hogy mit csinálnak. Csúnyát mondok: Tele van a temető nélkülözhetetlen emberekkel. Szóval

  • Már két ember egymás mellett léte is nagy kihívás, miért gondolod hogy Te jó vezető vagy?
  • Ha szervezetet fejlesztesz, az első gondolata után vágd ki a nyelvedet.
  • A betervezett időt minimum duplázd meg.
  • A betervezett költségvetést felezd meg.
  • Munka közben el ne veszítsd humorérzékedet és humanizmusodat!
  • Tedd magadévá ezt a gondolatot: Vakondokból nem lesz búvárúszó. Ha megköveteled tőle, akkor se.
  • Ne feledd: Never fly solo! SOHA ne egyedül csináld. Csak akkor kezdj bele, ha gyűjtöttél szövetségeseket.
  • K nehéz kivágott nyelvvel szövetségeseket keresni. de ha megmarad a nyelved és énekelni kezdesz akkor a szervezetfejlesztési munkád nehézsége pont olyan lesz mint megborotválni egy mezei nyulat futás közben úgy, hogy ne vegye észre.
  • A szervezet sose akarja hogy fejlesszék.
  • Ha nem fejleszted a szervezetedet akkor tuti kibuksz az üzleti világból.
  • Tudd, hogy valami biztos az életben: a VÁLTOZÁS. És a változás nagy ívben le.......ja hogy elfogadod-e avagy nem. 
  • Passzátszéllel nem vizelünk szembe, még ha jó ötletnek tűnik is, mert Te tudod a tutit. Ugye.

Hajrá szervezetfejlesztés! :)

Gondolkodj

és gazdagodj.

51gz1stvhxl_sx348_bo1_204_203_200.jpg

Napoleon Hill örökzöldje olyan dolgokat ad át, amit sok embernek el kellene olvasnia. Most csak szemezgetek a fejezetk között:

  • A GONDOLATOK VALÓSÁGOS DOLGOK - Az ember, aki "gondolattal" taposta ki az utat, hogy Thomas A. Edison partenere lehessen.
  • Első lépés a gazdagság felé: A VÁGY - Minden eredmény kiindulópontja
  • Második lépés a gazdagság felé: A HIT - A vágy képi megjelenítése és a hit, hogy elérhetjük
  • Harmadik lépés a gazdagság felé: AZ ÖNSZUGGESZTIÓ - A tudatalatti befolyásolásának eszköze
  • Negyedik lépés a gazdagság felé: A SZAKTUDÁS - Személyes tapasztalat és megfigyelés
  • Ötödik lépés a gazdagság felé: A KÉPZELET - Az agy műhelye
  • Hatodik lépés a gazdagság felé: A RENDSZERES TERVEZÉS - A vágy átkristályosítása cselekvéssé
  • Hetedik lépés a gazdagság felé: A DÖNTÉS - A halogatás szokásának leküzdése
  • Nyolcadik lépés a gazdagság felé: AZ ÁLLHATATOSSÁG - A kitartó erőfeszítés, ami a hit fenntartásához kell
  • Kilencedik lépés a gazdagság felé: A "MESTERELME" EREJE - A hajtóerő
  • Tizedik lépés a gazdagság felé: A SZEX-TRANSZMUTÁCIÓ TITKA - A szexuális energia felhasználása
  • Tizenegyedik lépés a gazdagság felé: A TUDATALATTI - Az összekötő kapocs
  • Tizenkettedik lépés a gazdagság felé: AZ AGY - A gondolat adó- és vevőállomása
  • Tizenharmadik lépés a gazdagság felé: A HATODIK ÉRZÉK - A bölcsesség templomába nyíló kapu
  • A FÉLELEM KÍSÉRTETE:  Olvasva ezt az utolsó fejezetet, mérd fel, hány "kísértet" áll utadban!

Ami az utolsó fejezetben nekem nagyon tetszik: Az ötvenöt híres "HA" alibi. Nagyon jót szórakoztam ezen!

Kitartást!

A szemléletváltásról

Ez egy új megközelítés!

szemleletvaltas.jpg

Ez a könyv egyszerűen briliáns, mert kategorizál. Kategorizál, és meg is indokolja mit miért tesz. Megkülönböztet rögzült illetve fejlődési szemléletű embereket, és világosan mutatja be különbözőségüket. "A szemléletváltás olyan, mintha egy egészen új világba lépnénk át. Az egyikben - a rögzült jellemzők világában - a siker a tehetség és a rátermettség bizonyítását jelenti, vagyis az önigazolást. A másikban - a változó jellemzőkében - az erőfeszítést és a tanulást - azaz az önfejlesztést. Az egyik világban kudarcnak számít, ha valami nem sikerül: a rossz osztályzat, egy rossz szereplés egy versenyen, az elbocsátás vagy a visszautasítás. Ebben a világban mindez azt jelenti, hogy az illető nem elég okos, vagy nem elég tehetséges. A másik világban azonban csak akkor bukik meg, ha nem képes fejlődni. ha nem tesz meg mindent a céljaiért. Ha nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket. 

Az egyik világban az erőfeszítés haszontalan, mert ahogyan a kudarc is, csak azokra jellemző, akik nem elég okosok vagy tehetségesek. A másik világban azonban éppen az erőfeszítés által válhatunk okossá vagy tehetségessé.

Van választásunk. A szemléletmód nem más, mint egy rendkívűl erős hiedelemkészlet, amely a fejünkben él, és mint ilyen, megváltoztatható. "

Ez nem egy önsegítő könyv. Ebben nem találsz guruktól, sámánoktól kinyilatkozásokat. Nem dübörög benne Coelho. Akinek ezek kellenek azok ne olvassák ezt a könyvet. De ajánlom minden normális embernek, akiket érdekelnek az új gondolatok, megközelítések. Ez a könyv nekik szól.

Három társadalmi csoport pénzügyi terve

Kiyosaki 4. lecke, 2. pénzügyi IQ

kiyosaki_6.png

Bővítsük a fogalomtárat, és tekintsünk rá három társadalmi csoport (nem kategorizálás, elméleti síkon vagyunk!) pénzügyi tervére:

  1. A szegények (poor): Erről már volt szó. Hiány költségvetés. "Addig nyújtózz, ameddig a takaród ér!". Bér, fizetés. órabér mint egyedüli bevétel. Munkából.
  2. A középosztály (middle class). Ugyanúgy munkából szerzett jövedelem (Security), de több forrás áll rendelkezésre. Persze, mert többet keres. Ügyvéd, magánpraxist is folytató orvos, önalkalmazó vállalkozó (egyéni cég), független szakértők mint igazságügyi, adó stb. Több lóvé, több gonddal. Mert figyelni kell a kölkcsönök lejáratára, a befizetési határidőkre. Eszközoldalon semmi, mert ebben az értelemben a munkaeszköz nem eszköz, tehát a fogorvosi szék nem eszköz, mert ha nem dolgozik a páciensen a doki, akkor nincs pénz. Tudom hogy ez kiveri a biztit sok pénzügyileg képzett embernél, de nem baj, ő dolguk. A harmadik gondolatomat nem merem leírni.
  3. Gazdagok (wealthy): Bevétel az eszközökből, mégpedig passzív bevétel. Gyönyörű! Ha nem dolgozik, akkor is jön a bevétel, mert az eszköze dolgozik. És leszek rosszmájú. Alkalmazott vagy? Bér, fizetés, órabér? Akkor TE is eszköz vagy, mégpedig az alkalmazód eszköze. És tökmindegy hogy forralt borsz mérsz ki k hidegben, órabérre alkatrészeket szerelsz elektronikai összeszerelő üzemben, könyvelsz egy vállalatnál. Ez van.

Remélem sikerül megbonyolítani a dolgokat. Tréfáljak is: lassan leesik a tantusz, mi is ez az össznépi félreértés? Az, hogy a pénz valós. Pedig nem az. TE fogadod el annak, meg sokan mások. Hogy nem valós, azt észreveszed arról is  hogy hó végére eltűnik........ És ismétlem, mert az a tudás jó édes anyja: A feladat nem más, mint az inmateriális tőke átvarázslása materiális ezsközzé. Ami a TE birtokodban van. Ezt a gazdagok jól ismerik, de nem érdekük megosztani. És engem az érdekel, hogy aki ezekre fogékony, azzal megosszam amit tudok.

A 2. pénzügyi IQ: Védd meg a pénzedet! Ha pénzed van, az forrás alapból. Ha nyertél, ha örököltél, ha félretettél jobb időkből, ha kaptál....... az a lényeg hogy mit veszel rajta. Nagyképernyős tévét ? Bravó! Egzotikus utazást? Bravó! Kocsit? Bravó! Ez mind forrás. Forrásból forrást venni meggondolandó. Tuti sok minden kell a saját életminőségedhez, okés. Forrásból eszközt venni, az a valami! Nincs elég? Ja, bejön a 1. pénzügyi IQ: keress több pénzt. Oldd meg!

Kiyosaki így érvel: 

  1. ha van egy évi 100.000 USD-t munkabért kereső személy, aki összességében eme összeg 50%-át leadózza, akkor eme személy adózás utáni jövedelme 50.000 USD.
  2. ha egy másik személynek ugyanúgy 100.000 USD bér a jövedelme, de csak 15% adót fizet, akkor nála 85.000 USD marad
  3. ha a harmadik személy a 100.000 USD jövedelméből 0%-ot adózik és megmarad a 100.000 USD neki

akkor melyiküknek nagyobb a pénzügyi intelligenciája? 

És nem kell semmilyen félreértelmezett társadalmi felelősségvállalás, így szoktuk, ez a világ rendje, állj be a sorba..... Hova, a lemmingek közé?

Ha megmarad a 100.000 összeged, és a tevékenységed JÓT hoz az embereknek, akkor jó úton vagy. És ebből a pézből lehet társadalmi felelősségvállalást csinálni! A pénz nem rossz, de lehet rosszra használni!

Helen Keller után szabadon: Az élet egy kaland, ne hagyd unalomba fulladni! 

courage_2.jpg

 

 

A költségvetésekről: bevétel - kiadás

Kiyosaki 3.

kiyosaki_8.png

Na hogy folytassam: Hiány vagy Többlet szemléletű a költségvetésed? Amit a képen látsz, az az A,S szegmens hiány szemléletű költségvetése. Van BEVÉTEL (munkabér, fizetés, órabér), amit a KIADÁSOK csökkentenek. Milyen kiadások?

  • adók (államnak)
  • társadalombiztosítás (államnak)
  • hiteltörlesztés (bankároknak)

És ami marad, az a Tied. Mit kell itt észrevenni? MAGADNAK FIZETSZ LEGUTOLJÁRA! 

kiyosaki_3.png

Bonyolítsuk: Mi van akkor, amikor az eszközökből jön a pozitív készpénzáramlás? Az van, hogy ez már passzív jövedelem. És van egy nagy előnye: MAGADNAK FIZETHETSZ ELŐSZÖR. Nem azt mondom hogy ne fizess adót, hanem azt, hogy válogathatsz milyen adózási formát választasz. Emlékezzünk vissza az 1. pénzügyi IQ-ra:

KERESS TÖBB PÉNZT

Igen, de hogy? Egy nap 24 órából áll! Igen, de ez A,S megközelítés. Ehhez kell a pénzügyi intelligencia. Amit sehol sem tanítanak.

  1. Minden célhoz tartozik egy folyamat. A többség akarja a pénzt, de a folyamatot nem.
  2. Tartsd kordában az érzelmeidet. (Érzelmi intelligencia) Ne mást hibáztass ha hülye vagy és bebuktál valamit.
  3. Aki feladja, az ritkán nyer.

Kiyosaki: Ahhoz, hogy meggazdagodj, meg kell barátkozni azzal a ténnyel, hogy a problémákból SOHA nem fogsz kifogyni. Valahányszor megoldást találsz egy problémára, azonnal felbukkan egy másik. A kulcs annak felismerése, hogy e problémák megoldási FOLYAMATA tesz gazdaggá. A megoldásra váró problémák száma végtelen. A kérdés csupán az, melyiket akarod megoldani. Minél többet oldasz meg, annál gazdagabb leszel.

Találd ki hogy tudsz több pénzt keresni!

És egy érdekesség:

  • a magyar pénzt KERES
  • a német a pénzt MEGSZOLGÁLJA (verdienen)
  • az ameriaki a pénzt MEGCSINÁLJA (to make money)
  • a francia pénzt NYER (gagner d`argent)

budget-credit-expenses.jpg

A Havasokon

Ezt kaptam:

"Drága Zoli! Imádnám, ha a "kis emberekhez" szólnál. Akik, úgy lettek volna a HAVASOKON, hogy, lehettek volna, ha..."

radnai_havasok_2.jpg

Szóval: Minden blognak megvan a saját célközönsége.  Megvan a célja. A cgzoli.blog.hu-nak is. A havasok kis emberei nem olvasnak blogot, a nyáj mellett ritka a 4G. Nekik más a boldogság, nekik más a közegük, nekik elég a templom, és a Göncölszekér a világítás. Nem szúnyoggal hadakoznak, hanem farkassal, medvével.

Minden pillanatban számos lehetséges jövő közül választhatunk. Ha nem választunk az régen rossz, mert akkor megtörténik velünk, de nincs közünk hozzá. Én azokhoz szeretnék szólni, akik ha nem akarnak a lehetséges jövőik közül választani, akkor megalkotják a saját privát jövőjüket. Hívják bele akit és amit szeretnének. Én is ezt teszem.

A "kis embereknek" is joguk van választani, de ha nem akarnak, akkor sajnos kevéssé tudom ajánlani ezt a blogot. De nem azért mert nem szeretem őket, nem azért mert lenézzük őket, hanem mert ők mást akarnak. Illetve nem akarják azt, amit én üzenetként igyekezek eljuttatni az olvasókhoz.

A Havasok az egy sajátos világ. Nyírő József, Czegei Wass Albert, Tamási Áron és számos más nagy író fogalmazta meg sajátos Havasok látását, ami egyedi és gyönyörű mindegyikük esetében. És ami nagyon fontos: Minden olvasótól azt kérem, érezze hogy ez a két világ ugyanaz. A kettő nem zárja ki egymást. Én speciel vágyok rá hogy napokra eltűnjek a Havasokba, érezni a csendet, a hely varázsát, arányaimat a Hegyhez, belefúrni magam a szélbe, arcom égni kitenni a Nap elé. És beszélni a kis emberekkel is.

Akik elmondják hogy jobbra sírüljön :)

Aki megkérdik fázol-e, és az igen válaszra azt mondják. "Akkor jól van".

 

A Cash-Flow négyszög. Te hol vagy?

Ne itt kezdj, hanem a Kiyosaki 1.leckéjénél, ha még nem olvastad aztl! Itt most a második lecke jön, a személyes mérleg és eredménykimutatás közötti kapcsolat. Szóval:

kiyosaki_7.png

Az "Income Statement" az eredménykimutatás, a "Balance sheet" meg a mérleg. Nézzük meg mi mit is jelent: Amikor bevételre (pénzre) teszel szert AKÁRHONNAN, akkor az az eredménykimutatás Income (Bevétel) rovatának egyenlegét emeli, az Expenses (Kiadás) dobozban megjelenő tételek pedig a pénzed fogyását jelzik. Az E és S negyedben levő emberek a pénzért dolgoznak (fizetés, munkadíj, órabér), a B és I negyedben levők az eszközök megszerzésérért dolgoznak, amelyek aztán folyamatosan pozitív készpénzáramlást produkálnak, vagy tőkenövekedést eredményeznek. kiyosaki_5.png

Az A,S negyedben levők eszközrovata üres (aktív bevételek), a B,I negyedben levőké nem üres (passív bevételek). Ebből következik a jószágok (vidám közgazdasági szakkifejezés) mibenléte, Kiyosaki értelemben. Az ESZKÖZ pénzt tesz a zsebedbe, a FORRÁS pénzt vesz ki onnan. Aki vesz részletre egy nagyképernyős tévét az megnövelte a forrásoldalt, hiszen a törlesztőrészletek kiadást jelentenek. Egy ingatlan lehet eszköz is, meg forrás, attól függően hogy milyen a készpénzáramlás IRÁNYA. Kicsit profánul: A steak az étteremben forrás, de a tehen lehet eszköz is, mert ha a tartása kevesebben kerül mint a szaporulata + a tejeladásból származó jövedelem, akkor az pozitív készpénzáramlás jelent (hoz a konyhára). 

Ezért üres a világ népessége 90%-ának eszközrovata (szegények). Ez nem azt jelenti, hogy valóban konkrétan szegény valaki, csak azt hogy véges mennyiségű pénzzel rendelkezik, és BEOSZTJA azt, azaz költséget csökkent (ezt NEM engedhetem meg magamnak pl.).  A másik oldala, a B,I negyedek filozófiája, megközelítése más: növelni a bevételeket (HOGYAN engedhetem meg magamnak). A bevételnövelés leghatásosabb eszköze az eszközállomány növelése :). 

És ne a vakvilágba beszéljek: Gondoljátok át az ÉN tevékenységemet. Persze alig ismeri valaki. Szerintetek én hol vagyok a csah-flow négyszögben? Természetesen ezt nem teszem közzé a társasági médiában, de akit érdekel azzal TALÁN megosztom.

Így érthetővé válik az a szarkasztikus magyar mondás, hogy: "Aki dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni". Valóban.

És fejleszd a pénzügyi IQ-dat!!!!! (Ha már erre vetemedsz, akkor van esélyed a E,S negyedből a B,I felé kacsintgatni).

At öt pénzügyi IQ a következő:

  1. pénzügyi IQ: Keress több pénzt!
  2. pénzügyi IQ: Védd meg a pénzedet!
  3. pénzügyi IQ: Tervezd a pénzügyeidet!
  4. pénzügyi IQ: Érj el hatástöbbszörözést a pénzeddel!
  5. pénzügyi IQ: Javítsd a pénzügyi tájékozottságodat!

 

Utólagosan jegyzem meg: A világ pénzkészletének 3%-a van készpénzben, a 97% digitális formában. Emlékezzetek vissza, írtam egy korábbi blogomban hogy a ma művészete nem más, mint a virtuális pénz kézzelfogható eszközzé  történő konvertálása. 

Forrás: Robert Kiyosaki, Donald Trump.




images-13.jpeg


kp_2.jpg

kp_1.jpg

süti beállítások módosítása