Önismeret, motiváció, vállalkozás, fókusz.

Önismeret, motiváció, vállalkozás, fókusz.

Lendületteremtő a Fókusz

lendülettörő a figyelem szétoszlása

2017. január 26. - Czégé Zoltán

momentum_2.jpg

 

Lendületteremtő a Fókusz, a Koncentrálóképesség.
Lendülettörő a Figyelem megosztása, a Koncentráció hiánya.

 

A lendület az egyértelmű és koncentrált elképzelés kinyilvánításával alakul ki. A lendületet a mindent akarás és a hiábavaló próbálkozás töri meg. Személyes és csoportszinten egyaránt.

Jegyzeteimben a következőt táltam ebben a fejezetben: "Mindennap látjuk őket munka közben, a szomszédban, a boltban. Emberek, akik vonszolják magukat egy életen át, emberek akik ledarálják az életüket és olyan dolgokkal töltik idejüket, amelyek nem jelentenek kihívást számukra. Megelégedni látszanak az életnek azzal az egyhangúságával, amiről azt hiszik, az van rájuk kiszabva. Lelkük az iránt vágyakozik, hogy valamilyen külső forrás segítségével kialakuljon a belső énjük és értelmet kapjon az életük. Az idő előrehaladtával egyre negatívabbak lesznek, és nő bennük az apátia. Képtelenek bármilyen reményteljes kapcsolatot teremteni a zavart ma és a a puszta holnap között, így kétségek, cinizmus és kiábrándultság között vergődnek."

Tudom hogy erős amit leírtam, de itt nem mézesmázos kívánok lenni. Utalnék megint a célállításra: Deklaráni kell akár egyéni akár csoportszinten.

Az egyéni célállításról szoktam szólni, most nézzük hogy csoportszinten mi történik célállítás után, hova lehet besorolni, bekategorizálni a csoport tagjait? Fontos, ez nem jelent elítélést, megítélést, csupán szemlélést! Szóval:

  • Frissítők - A célokat adaptálva befektetik idejüket, energiájukat.
  • Finomítók - Tovább csiszolják, jobbá teszik és egyértelműsítik elképzeléseinket.
  • Visszatükrözők - Nem teremtenek energiát, és nem is merítenek az elképzelésünkből.
  • Szűkítők - Zsugorítják álmainkat, saját komfortzónájuk szintjére szűkítik le elképzeléseinket. 
  • Visszatartók - Kiürítik álmainkat, elszívják a tartalmát és közönséges ötlet szintjére degradálják. Ezeket az embereket el kell különíteni.

A fentebb leírtak egy nézőpontot határoznak meg, egy viszonyítási pontot, és abszolút módon nem értelmezhetők. De egy helyzet kontextusában már igen! 

Csak játékból: Rokonaid, barátaid és ismerőseid köréből tudsz tippelni, ki hova sorlható?

Mindezek ellenére, ha valamit meg akarsz csinálni a célod érdekében, a célod elérésére hajtasz akkor fókuszálj is rá, koncentrálj rá! Sok emberrel leszel kapcsolatban, és tőlük a felsorolásban leírtakat kapod. Nagyon figyelj oda, hogy kire hallgatsz, mit fogadsz el. Mert ha céljaid, álmaid vannak, és hajlandó is vagy ezért még dolgozni is, akkor a szűkítőket és a visszatartókat kerüld. Fognak eleget dumálni, hagyd rájuk, engedd el a füled mellett amit mondanak. Ők úgyis csak jót akarnak Neked. Köszi. Lendülettörők mert megosztják a figyelmedet, és gyengítik koncentrálóképességedet.

A hajam az égnek áll az olyan barát, ismerős vagy akárki hallatán, aki azt mondja valamiben nem vagy (szerinte) jó, de majd ő megjavít, megváltoztat. Szépen kérem ne. Nagyon NE! Ők a legnagyobb lendülettörők, mert elkezdesz makizni mit is mondott, idegesíted magad, pörögsz rajta - itt a figyelemmegosztás! És itt van egy ősi tibeti szútra:

Vigyázz, sose vitatkozz hülyékkel mert lerántanak a szintjükre

 

Lendületteremtők - lendülettörők

Spin!

momentum.jpg

A lendületről. Újszerű a megközelítés, de nem mindenkinek.

A lendület a vezető legjobb barátja.
Sose megy semmi olyan jól, mint amikor a lendület a mi oldalunkon van.
Egy tehervonat 80 km/h sebességnél képes áttörni egy 1,5 m vastag betonfalat, de nem tud elindulni ha egy 5 cm-es kavics van a kereke alatt.
Sosem a probléma a probléma, hanem a lendület hiánya.
Munkahelyen alacsony a munkamorál? Akkor nincs lendület.
A lendület hiányának lehet oka egy személy: ő a lendülettörő.

  • lendületteremtők - legyen belőlük vezető!
  • lendület kihasználó - munkavállalók
  • lendülettörők - ki velük!

Egy 20 tagú csapat esetén átlagosan 14 fő a lendület kihasználó. Utaznak az árral. A maradék hat az érdekes.
Nyugi, a lendület súrlódással jár!
Lehet valaki egyszemélyben lendületteremtő és lendülettörő is.
Egy esemény hozhat lendületbe, de meg is törheti azt. Ismerd fel a szituációt!
Egy kérdés, egy reakció, egy kijelentés lehet lendületteremtő, de lendülettörő is.
A vezető dolga és felelőssége lendületet teremteni, és azt fenn is tartani.
Gondolkozz el az alábbi kérdéseken:

  • Mi is az a lendület?
  • Mi segíti a lendületet?
  • Mi töri meg a lendületet?

Az lendület nélküli emberek általában csak akkor veszik észre a lehetőségeket, amikor az már a távolban van.

A LENDÜLET MEGFOGHATATLAN!

A továbbiakban részletesen foglalkozunk a témával, azaz mi is az a lendület valójában, mi segíti illetve töri meg azt. Mert bár megfoghatatlan, azért van mit vesézni rajta!

 

A sikeresek öt emberi tulajdonsága

Brian Tracy tollából

 better_life.jpg

Brian Tracy blogjában olvastam, az eredeti itt van, aki olvasni szeretné: a blog linkje ez

A jobb élethez vezető öt alapvető pozitív emberi jellemző 

 Minden megvan benned, amivel jobbá teheted az életedet. A nagyszerű dolog az, hogy a siker megtanulható. Megtanulhatóak azok a jellemvonások, amelyek sikeresebbé tehetnek. 

Sokféle módon lehet sikeressé válni, és magának a siker szónak is több jelentése van.  Itt van öt fontos jellemvonás, amelyeket mindenkinek gyakorolni kellene a siker és jobb élet felé vezetú úton. 

1. A józan ész (én minden pejoratív él nélkül ezt józan paraszti észnek mondom) 

A sikerhez szükséges (nem vezető, szükséges!) legelső és legfontosabb személyes jellemző a józan ész. Azt szokták mondani, hogy az átlagember hatalmas mennyiségűI józan ésszel rendelkezik, mert nem használta eddig el. A józan ész nem más, mint egy ötvözet. Egy személy addigi élete tapasztalataiból összegyűjtöttek ötvözete, eszenciája.

Kicsit összefoglalva “Képesség a dolgok lényegének megragadására, probléma vagy helyzet elemeinek felismerésére és megoldására, és nem félrevezetődni  kisebb dolgok vagy tünetek által.”

Más megfogalmazásban: “Képesség tapasztalatokból tanulásra, és a tanultak felhasználására későbbi tapasztalatok szerzése során.”

A józan észre úgy tekintenek, mint azon emberi jellemzők alapjára, amely egy személyt az idő előrehaladtával egyre hatékonyabbá teszi. 

2.  Legyél jó abban, amit csinálsz

A sikerhez sükséges személyes jellemzők sorában a tapasztalat a következő. A legsikeresebb emberek nagyon jók abban, amit csinálnak, és tudják is ezt. Tanulnak, gyakorolnak, reagálnak, tapasztalnak, és így egyre jobbak és jobbak lesznek. Idővel a körülöttük levők azt érzékelték, hogy a szakterületük legjobbjai közé tartoznak.

A "legjobb vagyok" érzés nélkülözhetetlen  a jobb élet felé vezető úton, és nagy önbizalommal kezdődik.

3. Önbizalom

Az elismert nők és férfiak  hajlamosak egyszerűen csak úgy tekinteni magukra, mint akik maguk keresik meg válaszaikat saját kérdéseikre, megoldásokat saját problémáikra.  Magas szintű az ön felelősségérzetük. Nem vádolnak másokat, nem keresnek kifogásokat, ha valami rosszul sikerül. Úgy tekintenek magukra, mint saját életük kreatív megalkotójára. Önszántukból vállalnak fel kemény kihívásokat, és veszik át a felelelősséget, ha valamit el kell intézni.

4. Az intelligencia több, mint az IQ

Az intelligencia alapvetően szükséges a sikerhez, bármely területen. De az intelligencia nem egyenlő az IQ-val! Sok ma sikeres nő és férfi gyengén teljesített az iskolában. Lehet, hogy nem szereztek diplomát, vagy csak gyengét. Lehet, hogy nem fejezték be az egyetemet, de talán a főiskolát sem. Ne tartson vissza semmi IQ dolog!  Semmi sincs, amit nem tanulhatnál meg!

5. Legyél cél orientált

Ez azt jelenti, tudod hogy képes vagy azon erdemények elérésésre, amelyekért felelősséget vállaltál. Minden elismert nő és férfi  tudja, hogy úgy tekintenek rájuk, mint akik elvégzik a munkát, bármi is az. Mindig bátor döntéshozók, eredményre törekvő emberek.

Mindig, minden helyzetben eredményorientáltak, pörgősek. Saját magukat trenírozzák, hogy kifogástalanul képesek legyenek  megtenni azt, amit meg kell tenni. Valósággal repülnek hozzájuk a megbízások, az előléptetések, nagyobb felelősségű munkakörök (cgzoliblog: de ha nem, akkor szó nélkül pattanak fel új kihívást keresni, onnantól kezdve nem idegesítik magukat azon, mint mond a Főnök). Jobb a világnak félreállni és utat engedni annak a nőnek illetve férfinak, aki tudja mit csinál és tudja, mit akar.

 

Tovább a marketinggel....

A második törvény: a kategória törvénye

kek_ocean.jpg

Az elő marketingről szóló bejegyzésem (itten) a marketing első törvényéről szó. Ez a második törvényről. Ami a kategória törvénye. Ez árnyaltabbá teszi az elő törvényt (nincs minden veszve :) )

A kategória törvénye:

Ha nem lehetsz elsőként a piacon egy adott kategóriában, akkor állíts fel egy új kategóriát, amelyben az első lehetsz.

Hogy hívják azt a személyt, aki harmadikként repülte át az Atlanti-óceánt? Amelia Earhartnak hívták. Róla a Wikipédián itt olvashattok. Érdemes belenézni. És a köztudat hogyan vélekedik Améliáról? Úgy, mint aki harmadikként repülte át az Atlanti-óceánt, vagy az első nőként, aki átrepülte az Atlanti-óceánt?

A fent nevezett törvény szerint ha nem tudsz elsőként behatolni a vevők koponyájába, ne add fel a reményt. Találj ki egy új kategóriát, amelyben elsőként jelenhetsz meg a piacon.

Ha kijössz egy új termékkel vagy szolgáltatással, az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak, nem az, hogy: "Jobb a termékem, mint a versenytársaimé?", hanem "Milyen kategóriában lehet a termékem/szolgáltatásom első a piacon?"

Felejtsd el a márkát (már ha nincs bevezetett branded). Gondolkozz kategóriában. Gondolkozz a vevők fejével! A vevők védekező helyzetben van, amikor márkákról van szó. Mindenki arról beszél, az ő márkája miért a legjobb. De a vevő elfogulatlanul, nyitottan közelít a kérdéshez, amikor kategóriákról van szó. Mindenkit érdekel, ami új. Kevés embert érdekel, ami jobb. Ha első vagy egy új kategóriában, akkor fejleszd, reklámozd a kategóriát. Lényegében nincs konkurrenciád.

Ezért van a blog képe is, a kék óceán. Ami dióhájban nem más, mint a versenytársmentes üzleti KÖRNYEZETED megteremtése. Hát hajrá!

Kis marketing gondolat

a marketing első törvénye

marketing_1.png

Vasárnap reggel senkit sem akarok sokat gondolkoztatni, vidámkodjunk (persze csak tréfálok).

1., Az indulási vezérpozíció törvénye:

Fontosabb elsőnek lenni, mint jobbnak.

Sokan azt hiszik, hogy a marketing meggyőzi a vevőt, hogy az adott termék jobb, mint a versenytársé. A sikeres marketing egyik előfeltétele, hogy olyan termék vagy szolgáltatási kategóriát alkoss meg, amelyben első lehetsz. Jobb elsőnek lenni, mint jobbnak.

Ki repülte át először az Atlanti-óceánt? Lindbergh. Ki repülte át másodiknak ?
Kóla. Kinek mi ugrik be? A  Sinalco név nem biztos.
Óra. Lehet nyugodtan valakinek más preferenciája, de az óra az - Rolex.
Farmer: ennyire nem egyértelmű a helyzet, de szerintem a Levi's nyerő, bár a Wrangler is ott van. A harmadik?
Utazás: Old fashioned (régivágású) embereknek az Ibusz. Újabb kiadásuaknak Neckermann.
Kicsit sportberkekbe: Túrasízés - Dynafit
Outdoor ruházat: egymillió fajta van. Meg az Ortovox. Persze a vájtfülüeknek.

Az a termék/szolgáltatás  lesz vezető, amelyik ELSŐKÉNT fészkelte be magát a vevő agyába.

Kis példa (hogy kedveskedjek egyik lelkes olvasómnak, remélem túlélte a tegnapi tepertő/forralt bor fesztivált. Bocsi, de én úgy ítéltem meg kocsival felesleges odagördülnöm ..... ): ha valakinek azt mondom faelgázosító kazán, akkor olyan személy, akinek van köze a témához, az rögtön rávágja: Atmos. Igen.

Mert van ezen a játszótéren két összefüggő dolog: a marketing és a branding (márkaépítés). Mint az ég és az ő kékje. Mint az fű és annak zöldje. Képzeljünk el kék füvet :) .A branding és marketing kéz a kézben jár, nem képzelhetőek el külön-külön. És fontos az employee branding is: HOL szeretnének dolgozni az emberek? Melyik vállalatnak/szervezetnek jobb a brandje?

A brand magánszemélynél inkább arculatnak nevezendő. És mi az arculat? Sok minden EGYÜTT. Pl. kommunikáció, öltözködés, gesztusok, frizura megjelenés, kisugárzás, illat, viselkedés, reakciók, társadalmi pozíció, presztízs stb. A lényeg az hogy egyéni legyen és érezd jól magad arculatodban. És ne érdekeljen, ha másnak nem tetszik, úgyis lesz, akinek tetszeni fog. Vagy nem. :)

A személyes életben az első törvényt így fogalmaznám meg:

Merj magad lenni, mert mások sokan vannak.

És tekintve hogy vasárnap reggel van, engedjetek meg egy viccet:

Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő.
- 10 perc múlva kettő - feleli az, mire kap egy taslit. 
- Ezt meg miért kaptam? - kérdi szemrehányóan a gyerek. 
Mire a válasz: 
- Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva mennyi idő lesz!

A családi vállalkozásokról

Family business........

family_business.jpg

Nike, Kinder Morgan, Volkswagen, Samsung Electronics, Oracle. 

Ismerős cégek ugye? Ők eljutottak idáig... De nem nagy nemzetközi konszernekről szeretnék szólni, hanem a kicsikről, mikrovállalkozásokról. Magyarországon ez jellemző. A keleten kibontakozó vadkapitalizmusban (vadkeleten) nem alakult ki a vállalkozás kultúrája, sajnos még most is botladozunk az ügyben. Szabályozók, előírások, finanszírozás, gépek/berendezések beszerzése, iroda/műhely/csarnok bérlése stb. Működési költségek. Hol spórol a kezdő iparos? A munkaerőköltségeken. Nem vesz fel külsőst, hanem inkább a családból intéz ügyintézőt/dolgozót. Most pedig vegyünk elő egy ősi szankszrit bölcseletet, amit évezredekkel ezelőtti tibeti buddhista szerzetesek jegyeztek le:

Inkább mérget vegyél be, mint társat az üzletbe.

 

És ez így igaz. Tulajdonosi strukúra: nem 5%-ról beszélek, hanem  50-50%-ról. Felejtsd el. Örökre. Se családtagot, se barátot, se mást. Senkit! Vagy a Tied, vagy nem! Nézzünk erre egy frenetikus példát dióhéjban: nagyon sokan ismerik a Lowa és a Hanwag túracipőket, 'bakancsokat'. Szóval Johan Wagner megalapította kb. száz éve a cipőgyárát, LOWA névvel. Eredményes életút után fiai örökölték a vállalkozást, viszont a hármas  finoman szólva sem értett egyet, de annyira, hogy szétváltak. Hans Wagner önálló lett, alapított saját cipőgyárat, ahonnan kikerülő topánkák HANWAG márkanéven futnak. Persze mára a tulajdonosi szerkezete mindkét cégnek bonyolult lett, de nézzük csak az alapesetet.

Mi a gond ezzel? Már megint a fránya alá/fölérendeltség, feladatmegosztás. Szinte kizárt hogy ne szóljanak bele egymás dolgába, és az esetleges "üzemi" konfliktus áthúzódik a családra, családi vitává alakul, azaz egy családi vállalkozás sokkal simábban esik szét mint egy nem családi. Nem szükségszerű, de nagyon valószínű. 

Ha megússza a a vállalkozás az elejét, mert intelligensen oldják meg a felmerülő problémákat (megbeszélik, egyezetetik, megtervezik stb.), mindenky happy. Pedig itt kell megint résen lenni: el fognak fogyni a családtagok, barátok (számszakilag).  És ha egy működő családi vállalkozás tovább fejlődik, akkor jön az új dilemma: valakit kintről kell felvenni. Egy családkultúrába idegent behozna? Rendkívűl kevesen tudják ezt meglépni. Több példát mondhatnék, de ez egy bizalmi dolog, a tanácsadói iparágban belső infókat nem teszünk közzé. Ez becsületbeli ügy.

Ezért van az a klasszikus (de nagyjából igaz) mondás, hogy minden három kezdő vállalkozásból csak egy éri meg az első évet. Ezek közül szintén megy tovább az arány, azaz a harmadik év végére tíz kezdő vállalkozásból egy marad.

A vállalkozásalapítás és vállalkozásfejlesztés írott és íratlan szabályait nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni. Az életet nem érdekli, ha te nem veszed figyelembe az alapvető törvényszerűségeket. Már írtam sokat arról, hogyan kell nekifutni egy vállalkozás alapításának! Családi vállalkozás esetében sokkal-sokkal óvatosabban kell eljárni!

Ha valaki családi vállalkozásban dolgozik (szia Zsolti!), az jól tudja miről beszélek!

 

 

 

A csapatszellem növelése......

Az irodán kívűl

 

Hogyan erősítsük meg a csapatunkat az irodán kívül

01-whitewater-rafting-with-wave-expeditions1.jpg

Általában akkor alakulhat ki szorosabb kötelék, amikor a csapat egy új környezetben különféle kihívások elé áll – az irodán kívül. Az Entrepreneurs’ Organisation (későbbiekben csak EO) bostoni és nashville-i irodájának dolgozóit kértük meg arra, hogy osszák meg velünk milyen módszereket alkalmaznak az irodán kívüli csapatépítésre. A válaszok:

Önkéntesség

„Ami minket a legjobban összehozott, az a sok önkéntes munka, amit együtt csináltunk. Önkéntességből kifestettünk egy iskolát, aminek nem volt hozzá elég pénze, tartottunk adománygyűjtést, és számtalan órányi önkéntes munkát öltünk bele különböző területeken az emberek megsegítésére. A közösségért tett önkéntesség, mint vállalat, nem csak jobb csapattá tett minket, hanem családdá.”
                                                                                                         Michael Moran, EO Boston
                                                                                                         Ügyvezető igazgató, CFG Brokerage Network

„ Havonta egy fél napot áldozunk az önkéntességnek egy non-profit szervezetnél, ahol csapatként segítünk bármiben, amire szükségük van. Ez jó módja az együtt, munkán kívül eltöltött időnek. Itt olyat csinálhatunk csapatként, ami igazán számít.”
                                                                                              Paul Jankowski, EO Nashville
                                                                                              Alapító és Chief Brand Strategist, New Heartland Group

"Szerintünk a helyi jótékony szervezeteknél való önkéntesség nagyon jó a csapat összehozására, valamint olyanoknak segíthetünk, akiknek igazán szükségük van rá! Legutóbbi alkalommal egy egész napon át almáspitéket sütöttünk a jó ügy érdekében a helyi szegénykonyhán.”
                                                                                              Patty Sins, EO Boston
                                                                                              Elnök és alapító, On the Avenue Marketing

 

Testmozgás

„A vállalatunk erejét eléggé szó szerint vesszünk. Egy teljesen felszerelt CrossFit edzőtermünk van a raktárban, amit minden alkalmazottunk nyugodtan használhat, nem csak azért, hogy egészségesebb legyen, hanem hogy bizalmat építsenek egymás közt és támogassák a másikat. Minden napi látvány a raktárban, hogy a kivitelezési csapat tagjai együtt edzenek a pénzügyi osztállyal és a könyvelőkkel. Még én és a partnerem is le szoktunk járni. Nem csak hogy az egyén egészségére van jótékony hatással, hanem az egész vállalat egészségére is.”
                                                                                                                      JT Terrell, EO Nashville
                                                                                                                      Music City Tents and Events

 

Utazás

„Minden évben tartunk egy három napos jutalomutat a Bahamákra. Az egész felsővezetőség érintett a dologban, ahogy azok a dolgozók is, akik teljesítették a számukra kitűzött célokat és kihívásokat az évre vonatkozóan. Van egy hivatalos díjátadó az egyik vacsora előtt, ahol ismertetjük az évben legjobban teljesítő munkatársakat, utána pedig felvázoljuk a vállalat jövő évi terveit. Az utazás a vállalati kultúránk elemi részévé vált és csodákat művelt az emberek éves teljesítményével. Ezen felül, sokkal kevesebbe kerül, mint azt az ember hinné!”
                                                                                                                      Eric Crews, EO Boston
                                                                                                Elnök Collegiate Entrepreneurs Painting Services Inc.

 

„Ahogy elértünk a 40 fős létszámot, alapítottunk egy vezetőségi csapatot. Sok kísérletezgetés után arra a döntésre jutottunk, hogy negyedévente összeülünk személyesen és elvonulunk három napra egy távoli helyre, ahol komolyan átbeszéljük a jelenlegi helyzetet és a jövőbeni terveket. Néha ez a távoli hely egy nagyváros volt, máskor pedig a hegyekbe mentünk, vagy a tengerpartra. Mind felkészülve érkeztünk, hogy meg- és átbeszéljük az ötleteinket, de fontosnak tartottuk, hogy legyen valami nem munkával kapcsolatos program is, ami megerősíti a kapcsolatunkat. Évente egyszer meg szeretnénk ismételni ezt az ötletelős elvonulást az egész vállalatra kiterjesztve.”
                                                                                                              Dave Will, EO Boston
                                                                                                      Vezérigazgató, Peach New Media

 

Az emberekbe való befektetés

„Az alkalmazottjainkba való befektetés által erősítjük a csapatunkat. A tavalyi évben $10.000 összeget osztottunk szét az alkalmazottjaink álmának beteljesítése érdekében. Egyikük elvitte a családját Disney World-be, míg más megtanulta a méhviasz készítést. Volt, aki a támogatásból egy hőlégballonon kérte meg a felesége kezét, és volt, aki ebből fizette ki a felsőoktatási költségeit, hogy ő legyen a családjában az első, diplomával a kezében. Hihetetlen érzés, amikor félrehúzol egy alkalmazottat és azt mondod neki: Valóra fogom váltani az álmodat!”
                                                                                                Bob Bernstein, EO Nashville
                                                                                              Tulajdonos, Bongo Productions

 

Irodai programok

„Minden új munkatársunk elutazik a vállalati központba, ahol megtanulja az alapvető értékeinket, elkezdi a kiképzést, és kipróbálja a tandem ejtőernyőzést. Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor kilépsz a komfort zónádból és a csapatoddal együtt szárnyalsz. Ez egy olyan tapasztalat, amit meg tudunk osztani mindannyiunk között, akár a gyakornokoktól kezdve az alelnökig is!”
                                                                                             Casey Cheshire, EO Boston
                                                                                          Vezérigazgató, Cheshire Impact

 

„Hiszünk a kemény csapatépítésbe vetett munkában, az irodán belül és kívül. Arra ösztönözzük az alkalmazottakat, hogy szervezzenek csapatos programokat, mint pl. szabadulós játék, társasjáték est, vagy önkéntes munka. A szórakoztató irodán kívüli esték és hétvégék mellett havonta összeülünk egyszer és együtt eszünk, beszélgetünk, és elmondjuk a legfrissebb történéseket a másiknak. A nyílt és szabad kommunikáció kulcsfontosságú számunkra, nálunk mindenki valóban érdeklődik a másikról és törődik a másikkal.”
                                                                                              Ginger Jones, EO Nashville
                                                                        Alapító és vezérigazgató, Jones Therapy Services, LLC

---------------

A csapatszellem fejlesztése minden nagyszerű vállalat központi prioritása!  

Öt vállalkozói tulajdonság

A Cash Flow négyszög bal oldaláról a jobb oldalára.................

72155199-new-york-united-states-real-estate-developer-and-author_jpg_crop_promo-xlarge2.jpg

Mi a különbség a "munkám van" illetve "egy nagy üzlet felépítése" között?

Mostanában sokat beszélünk a vállalkozásról. Az igazat megvallva ez a kifejezés túl van használva, és olyan sok jelentés kapcsolódik hozzá, hogy az már -már zavaró, amikor az emberek kiejtik a szájukon. Egyrészről vannak olyan emberek, mint a mindjárt-elnökké-váló Donald Trump (2017 január 20, azaz holnap), aki sok üzleti vállalkozást indított, és sok milliárd dollárnyi eszközzel rendelkezik. Másrészről vannak olyan fiatal vállalkozók, akik “melléküzletekkel” próbálnak valami plusz pénzt szerezni, illetve olyan szabadúszók és tanácsadók, akik kis számú ügyfelet látnak el tanácsokkal.

Szerencsétlen módon mindkét típusra egy szót használunk: vállalkozó (entrepreneur).

Mi itt a Gazdag Papánál a CASHFLOW négyszög segítségével mindig kihangsúlyozzuk a különbséget a valódi vállalkozók és azok között, akik ön-alkalmazók.

 kiyosaki_5.png

A négyszög bal oldalán vannak az alkalmazottak és az ön-alkalmazók.  Bár az ön-alkalmazók szeretik magukat vállalkozónak nevezni, nem azok. Nincsenek üzlet birtokában. Munkahelyük van. Nem alkalmaznak embereket és csak a saját kapacitásukat használják fel. Ha nem dolgoznak, akkor nem keresnek pénzt. Megvan az esély, hogy valódi vállalkozók legyenek? Persze, csak még nem tartanak ott.

A négyszög jobb oldalán vannak azok, akik birtokolnak üzletet. Ők a valódi vállalkozók, akik felépítették, és  attól függetlenül keresnek  pénzt, hogy dolgoznak vagy sem. Alkalmaznak embereket, vagy olyan rendszert építettek fel, amely automatizálta munkájukat vagy értékesítésüket, és ha számba veszik üzleti volumenüket, az magasan meghaladja saját kapacitásukat. 

Ezt olvasva talán most jössz rá, hogy önalkalmazó vagy. Ha megvan benned a vágy, hogy a négyszög bal oldaláról a jobb oldalára kerülj, akkor itt találsz öt tulajdonságot amire szükséged van ahhoz, hogy kilépj a "munkám van" helyzetből a "elkezdem egy üzlet birtoklását" helyzetbe.

1) Ellenkezz!

Szerintem (cgzoli): Kérdőjelezz meg mindent!

A vállalkozóvá válás ilyen-olyan módon egy kicsit ellenkezős dolog. Sok barát és családtag egyszerrűen nem érti, nem fogja fel. Miért akarsz Te vállalkozni, ha ha lehetne egy "biztos és biztonságos" munkahelyed? Természetesen azok, akiket kirúgtak vagy leváltottak, azok már érzik, hogy az alkalmazotti lét se nem biztos, se nem biztonságos.

Szóval megvan az az ellenkezési szint, amire minden vállalkozónak szüksége van, hogy ne csak egyszerűen kilépjen a munkaerőpiacról és a csináljon valami vállalkozást, hogy sikeres legyen. A vállalkozókra úgy tekint nagyon sok ember, mint egy  "bomlasztóra". Például az Über szétbomlasztotta a taxiipart.  Az Über alapítói ránéztek erre a régóta működő iparágra, és azt mondták, hogy lehetne jobban csinálni. Ez egy ellenkezési tett volt. És kockázatos. De barátilag nézve is megérte. (cgzoli: üdvözlöm a pesti taxisokat a 280 Ft/km baromságukkal)

Egyszerűbben megfogalmazva az eredményes vállalkozók nem fogadjál el a status quot. Kérdéseket tesznek fel, amelyek kihívást jelentenek a régóta rögzült feltételezésekre. És profitálnak a válaszokból - ha jókat kapnak.

2) Ne húzz határt munkád és szórakozásod közé!

Kitalálod? Elkezdeni egy üzletet és sikerre vinni sok munkába és energiába kerül. Azonban sok vállalkozó ezt nem találja elrettentőnek.

A legtöbb alkalmazott alig várja a hétvégét vagy a szabadságát. Úgy tekintenek munkájukra, mint ami az útjában van annak, amit valójában szeretnének.

A legtöbb vállalkozónak ezzel ellentétes a gondja. Dolgoznak és dolgoznak, ami gyakran az egészségük rovására megy (cgzoli: az alkalmazottak egészségére sincs jó hatással a munka :) )  Miért? Mert nem érzékelik a határt a munka és a kikapcsolódás között. Számukra a munkájuk a kikapcsolódás.  Mi a kihívás? Egyensúlyt teremteni az étkezésben, az edzésben és a partnerkapcsolatban.

De a tény megmarad: ha nem vagy hajlandó sokat dolgozni - és még élvezni is - akkor nehéz időket fogsz átélni a siker felé vezető úton.

3) Mintákban gondolkozz, és ne a részletekben!

A kedvenc Steve Jobs sztorijaim közül az egyik: Amikor kezdték csinálni az IMovie-t, akkor az Apple csapatnak volt egy fontos találkozója Jobs-szal. Összeraktak egy halom tervet és folyamatot, hogy megosszák vele. Minden részlet a kezük ügyében volt. Jobs bement a terembe, nem érdekelték a részletek, és odament a fehér táblához. Felvázolta egy videólejátszó rajzát. Lerajzolta azt is, hogyan nézzen ki egy video file. Aztán lerajzolt egy nyilat, azt bemutatva, a felhasználó hogyan tudja áthúzni a videófájlt a lejátszóra. "Ez az, amit meg kell csinálnunk" - mondta. 

Steve Jobs előre látta annak a mintáját, mit is akarnak valójában a felhasználók az Apple-tól. Tudatában volt annak a mintának, milyen a felhasználó viselkedése, mit kell az Apple-nak megalkotnia, ellentétben a status quo-val. Nem engedte, hogy elragadják a részletek. Inkább a víziót használta jövőképnek mint a részleteket. A sikeres vállalkozók ugyanígy járnak el. 

4) Viselkedj úgy, mint egy ügyvezető igazgató!

A profi sportban az ügyvezető igazgató szedi össze a csapatot. Aztán az edző vezeti őket sikerre. Az ügyvezető igazgató fő feladata a sikeres csapat összeállítása. Ha rossz munkát végzett akkor veszt a csapat attól függetlenül, hogy milyen jó az edző.

Az üzleti világban a vállalkozóknak ügyvezető igazgatónak kell lenniük, nem edzőnek.  Ahelyett, hogy igazgatja az embereket inkább meg kell találja a tehetségeket, és rábízni egy managerre aki látja a jövőképet.

Ahogy a Gazdag papa tanította, az üzlet és az élet csapatjáték. Csapat nélkül kudarcra vagy ítélve. Gyakran a vállalkozó a legkevésbé intelligens a teremben, kivéve egy tekintetben: zseniálisan találja meg a tehetségeket. Gyakorlatilag ha nem te vagy a teremben a leghülyébb, akkor valószínűleg valamit rosszul csinálsz. 

5) Legyenek magasztosabb céljaid!

Végül, talán a legfontosabbat: Magasztosabb céllal rendelkezz, mint egyszerűen csak sok pénzt csinálsz. Amikor az idők rosszra fordulnak, amikor nem látod azt a sikert amit elképzeltél, akkor majdnem lehetetlen átvészelni ezt az időszakot, ha csak a pénzre koncentrálsz. De ha magasztosabb céllal rendelkezel, akkor jó eséllyel átverekszed magad az akadályokon.

A Gazdag Papánál az a célunk, hogy az emberiség pénzügyi jóérzését emeljük. Ezt az oktatáson keresztül tesszük meg. És igen, jól keresünk rajta. De ha csak a pénzért csinálnánk, akkor nem sikerült volna. Semmi sem véletlen.

 

A vállalkozásépítés dialektikája

a legdurvább ingovány

a22b.jpg

Nézzük meg a gyakorlatban mit jelent a vállalkozásépítés dialektikája és miért ingoványos ez a talaj?:

Vállalkozni jó, vállalkozni nem jó. Ez dilemma. Én a kényszervállalkozókat sajnálom, akik kellő tervezés, tudás és megfelelő indulótőke nélkül vágnak bele a vállalkozásba. Szóval ha valaki vállalkozást indít, az nem ugyanaz mint amikor az Intel új processzorgyártó üzemet telepít valahová. Hanem egy gondolat mentén, egy cél érdekében elindul valami. Viszi előre a lelkesedés az embert, és ha kellően összeáll minden, akkor eredményes is lesz. És lesz annyi munka, hogy fel kell valakit venni segíteni. Asszisztens, segédmunkás, bárki, aki át tud venni valamit a megnövekedett feladatmennyiségből. Ha a vezető (itt már rögtön bejön a vezetés, menedzselés) kellően autokrata, akkor írányít, és működik a dolog. Így épülhet tovább egy szervezet, az első fejlődési dilemmáig: Egy autokrata vezető kb. 8-10 embert képes közvetlenül irányítani. Többet nem. De sokan megpróbálják. Szerintetek ennek az úgynevezett mikromenedzselésnek mi lesz az eredménye? Az, hogy az autokrata vezető úgy trenírozza a beosztottait, hogy azok végrehajtsák utasításait. Azaz önnállótlanságot nevel beléjük, emiatt megáll a működés, amikor ez a vezető nincs az irodában, mert nem alakult kia a döntéshozatali folyamatok átruházása. Ez vezető lehet így ereményes, de a szervezet fejlődésre képtelen. Ez az úgynevezett fésű szervezet. Az összes alkalmazott egy szinten van, felettük egy ember, az autokrata félisten. A Főnökasszony, vagy a Főnök.

Mi a megoldás ezen a szinten? A felelősség megosztása, többlépcsős szervezet kialakítása, a divíziók/profitcenterek létrehozása. Ha ez sikerül, sikerül a legalább háromlépcsős szervezet kialakítása, akkor ugrottunk egy fejlődési lépcsőt. 

Folytatása következik!

 

Nem félek.......

I am not afraid

i_am_not_afraid.jpg
peter_gabriel_2.png


 

 

 

 

 

 

Két klasszikust idéznék, nagy kedvenceim. Eminem: I am not afraid (Nem félek). A másik Peter Gabriel: Don't give up, Kate Bush-sal. 

"Nem félek kiállni. Mindenki fogja meg a kezemet. Együtt járjuk be ezt az utat, a viharon át." Mi az üzenet? Bízz a barátaidban. Tudd, hogy ki a barátod! Az aki bátran megmondja a véleményét Rólad, mert szeret téged, és nem ártani akar, hanem felnyitni a szemedet. Legyél bátor, legyél nyitott, legyél őszinte. Az igazi barátod nem csak a véleményét mondja meg, hanem feltétel nélkül támogat! Bármit csinálsz azt mondja: bízom benned, el fogod érni céljaidat! És nincs a két dolog között ellentmondás, hogy megmondja a véleményét (ami lehet negatív is), illetve feltétel nélkül támogat. Lehet ugyanaz az ember. És Ő az aki valóban jót akar neked. Ő az IGAZI barát. Óv, de bízik benned. Akik CSAK meg akarnak állítani, azok barátok. De nem igazi barátok. INDULJ EL CÉLJAID FELÉ!

 És miről beszél még az 'I am not afraid'? Hú............

Peter Gabriel és Kate Bush párosa nem hasonló jelentésű. Csak :) arról szól, hogy soha ne add fel, mert mindig van egy hely, ahová tartozol. Senki sem lehet próféta saját hazájában, én nagyon-nagyon kevés embert ismerek, aki a szűkebb pátriárkájában lett sikeres. Le merem írni: ne ott indítsd első vállalkozásodat, ahol felnőttél. Később öröm lesz ott vállalkozni. Viszont jó hazamenni. Jó ha bármikor hazamehetsz. Jó ha van hova hazamenni. Jó ülni a megszokott széken a megszokott asztalnál.

Magyar gyökér nem fogan meg idegen földben. Ezt én már fiatalon megéreztem, és rájöttem hogy a vadnyugat már csak illúzó, de vadkelet még nem. Ezért nem lakok most Aspenben. Jó ott, de Siklódot többre értékelem. Szóval aki hazát vált, az szívet kell váltson.

Ha a sors ide dobott bennünket, akkor itt kell megtennünk amire hivatva vagyunk. Tanulni, tapasztalni: előtted az egész világ. De itthon kamatoztasd.

 

süti beállítások módosítása